„A szerhasználattal az a baj, hogy jó”

Bozóky Hanna, Hegyi Barnabás, Mátyás Balázs és Szakáli Emese írása a Mandiner-hetilapban

„Mit jelent a prevenció?” – teszi fel a kérdést Szalai-Komka Éva címzetes rendőr őrnagy egy nyolcadikos osztálynak. Néma csend következik. Egy perc után egy kéz emelkedik a magasba bizonytalanul. Majd az őrnagy mosolyogva megszólal: a cél az, hogy tudatosak legyenek. A gyerekek másfél órán át figyelnek érzelmekkel telve. A program részeként levetített videóban Zacher Gábor toxiológus szavait döbbent hallgatás követi: „A szerhasználattal az a baj, hogy jó.”

„Szégyelltem őket, hogy a függőségbe haltak bele”

A már évtizedek óta működő DADA program, valamint az Ellen-szer oktatássorozat is ezt a célt szolgálja. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének adatai szerint Magyarország elmaradott térségeiben már 12-13 éves korban megjelenik a szerhasználat, különösen ott, ahol a gyerekek drogfüggő vagy alkoholbeteg szülők mellett nőnek fel.

„Vegyes érzéseim voltak az előadás közben – mondja Benjamin, az iskola egyik tanulója. – Nagyapám alkoholista volt, abba halt bele. Apukám a borra vette be a gyógyszereket… ő is meghalt. Utána sokáig nem akartam beszélni róluk. Szégyelltem őket, hogy a függőségbe haltak bele” – meséli lesütött szemmel. Mára azonban meg­bocsátott nekik. Édesanyja a biztonságvédelemnél dolgozik, sokat beszélgetnek arról, mi történhet vele, ha szereket fogyaszt. „Engem ez elrettent” – hangsúlyozza. A rendőrség által összeállított programok célja pont ez: elgondolkodtatni, hatni, elindítani a belső döntést.

Szalai-Komka szerint a személyes hitelesség a kulcs. „Odafigyelés – ebben hiszek én is. Ha érzik, hogy őszinte és emberközeli vagy, ők is meg fognak nyílni.” Úgy véli, nem lehet elég korán kezdeni a nevelést, s a törvénytisztelő, tudatos felnőtt-­társadalom létrejöttének feltétele, hogy érdemben foglalkozzanak a felnövekvő fiatalokkal.

A szakemberek szerint fontos, hogy a gyerekek ne csak szabályokat tanuljanak, hanem azt is, hogy miként beszéljenek az érzéseikről. A rendőrség által szervezett előadásokon gyakran megszólalnak érintettek is. „Az ember keresi a kis bűntársait. Szeretnek, beilleszkedsz, majd mindenhova hívnak” – mondja G. Krisztina, akit 2019-ben két és fél év börtönre ítéltek. Az ilyen történetek nemcsak elrettentenek, de rámutatnak: 

Csernus Imre pszichiáter szerint a családi háttér, a mintakövetés, a feszültségkezelés képtelensége mind hozzájárulhat a szerhasználathoz. Mint a Drog, család, társadalom című kiadvány megállapítja: az aktív alkoholista szülőt iszonyúan frusztrálja a lánya vagy a fia értetlensége a drogok destruktív hatásával szemben. A gyerekek ugyanis gyakran nem tudatosan választanak, hanem otthonról hozott mintákat követnek: ha az apa alkoholista, ha az anya nyugtatóhoz nyúl, a fiatalnak természetes válasz lehet valamilyen – gyakran illegális – szer.

A prevenció célja tehát nem csupán a törvényi keretek ismertetése, hanem a gondolkodás formálása is. Megtanítani a gyerekeket arra, hogyan mondjanak nemet nemcsak a szerekre, hanem az elhallgatásra is. Ahogy Szalai-Komka Éva fogalmaz: a cél az, hogy minden fiatal „felemelt fejjel tudjon nemet mondani”.

Nincs könnyű és nehéz drog, csak kábítószer

Ismeretes, hogy a közelmúltban hozott törvénymódosítás megerősítette a zéró tolerancia elvét. A bűnmegelőzési célú felügyelet intézményének bevezetésével a rendőrség és az ügyészség szigorúbb eszközöket kapott a visszaesés megfékezésére. A közbiztonsági őrizet szabályai is bővültek: az ön- vagy közveszélyes, bódult állapotú személyt a rendőr orvosi vizsgálat alapján 72 órára visszatarthatja. A kiskorúak esetében külön figyelmet kap az értesítési kötelezettség: a kezelőorvosnak minden esetben tájékoztatnia kell a törvényes képviselőt a kábítószeres befolyásoltságról.

„Megelőzés, büntetőeljárás, kezelés – ez a három pillére a kábítószer elleni küzdelemnek Magyarországon” – mondja lapunknak Csákó Ibolya rendőr alezredes. Az eredeti végzettsége szerint jogász, gyógyszerész rendőrségi főtanácsos szerint mindenhol nagy a baj, de leginkább a mélyszegénységben élő településeken, ahol a gyerekek gyakran a szüleiktől látják a rossz példát.

Emlékeztet, hogy Magyarországon eddig is a zéró tolerancia elve volt érvényben, de március 1-jétől még intenzívebb hatósági fellépésre kell számítani, valamint megkezdődött a hajtóvadászat is. „A dílerek gyakran spájzolnak, elássák a szereket, bízva abban, hogy a hatóságok kifulladnak. A beszerzés forrása ma is főként az internet, titkosított csatornákon folyik a kereskedelem, de az átadásnál van esély a beavatkozásra” – mutat rá.

A drogtrendek is változnak: korábban a herbál szerek domináltak, ma pedig a kristály típusú pszichoaktív anyagok terjednek – nemcsak az elmaradott térségekben, de a nagyvárosokban is. Utóbbi helyeken főleg az amfetamintartalmú, pörgető hatású szereket keresik a fiatalok – mondja az alezredes. Kiemeli azt is, hogy az anyagok 80-90 százaléka külföldről érkezik.

Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója szerint a mai szerhasználók egy része a biofűtől válik függővé. 

Iszonyatosan gyorsan terjed, fél-egy év alatt függőséget okoz” – hívja fel a figyelmet. Hozzáteszi: nincs könnyű és nehéz drog, csak kábítószer van.

A Delta rendőrségi akcióprogram célja, hogy összehangolja a helyi szervek munkáját. A kábítószer-egyeztető fórumok – önkormányzat, iskola, polgárőrség, rendőrség – rendszeresen megosztják tapasztalataikat, és reagálnak a problémákra. Nem minden eset végződik büntetéssel: aki csekély mennyiséget birtokol, elterelésen vehet részt, ez lehet pszichológiai vagy gyógyszeres kezelés is. „Az új törvények értelmében azok az emberek vehetnek részt elterelésen, akik csekély mennyiségű kábítószer birtoklása vagy fogyasztása miatt kerültek eljárás alá, és hajlandók együttműködni a hatóságokkal, megnevezve a kábítószer beszerzési forrását” – emeli ki Téglásy Kristóf. A hatóságnak az edukáció továbbra is kulcskérdés.

Mint Csákó Ibolyától megtudjuk, 

Egy tizenhét éves ikerpár történetét hozza példaként, amely szerinte jól mutatja, milyen kiszámíthatatlan a kábítószerek hatása: ugyanattól a dílertől ugyanazt a tablettát vették, s az egyikük túlélte, a másik meghalt. „Az elrettentés is a megelőzés része” – fűzi hozzá.

A következmények miatt meglapuló fájdalom

„Nagyon jó gyerek volt. Az egyik tanára egyszer azt mondta róla: túl jó gyerek” – idézi fel félig nevetve, félig keserűen az édesanya, akinek a fia tizenöt évesen sodródott bele a rendszeres droghasználatba. Később már terjesztéssel is foglalkozott, ezért kilenc hónapot töltött fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében.

„Az apjával a válásunkhoz kötjük a történteket” – mondja az édesanya, majd elhallgat. Mintha még mindig mérlegelné, mekkora felelősség terheli őket. „Zárkózott volt, és amikor jöttek a törések, hirtelen elkezdett kimaradni a suliból.” A fiú otthon kábán jelent meg, gyakran ingerülten, olykor agresszívan. El-elcsuklik az anya hangja a visszaemlékezés közben, ahogy megpróbálja felidézni az időszakot, amikor már nem ismert rá a saját gyermekére.

„Zárkózott voltam, aztán egyszer csak kinyíltam – veszi át a szót a fiú. – Lett vagy száz barátom. Eljártunk iszogatni, néha füveztünk…” Hangja nyugodt, tárgyilagos, mintha már eltávolodott volna a történtektől, mégis minden szava mögött ott bujkál a megbánás.

A társaság nyomása lassan üzletté változott. „Egyszer én mentem el venni szert, és kellett másoknak is. A srác így olcsóbban adta. Akkor jöttem rá, hogy ez így jó: ha én továbbadom, többet keresek.” Eleinte csak apró üzlet volt, aztán már maga is terjesztett. „Volt olyan, hogy napi száz-százötvenezer forintot kerestem. Annyi pénzem volt, hogy hetekig hotelban aludtam.”

A szülei semmit nem tudtak róla. Ahogy mesél, egyre mélyebbre merül. Az arca rezzenéstelen, de a szemében ott lapul az a fájdalom, amit nem lehet elrejteni: a bűntudat, ami nemcsak a tettek, hanem a következmények miatt is gyötri. „Egy átbulizott éjszaka után mentem haza. Tök véletlenül megállt mellettem egy rendőrautó, és volt mindenféle a táskámban – meg bennem is. Bevittek.”

Ez lett a fordulópont. Kilenc hónapot töltött javítóintézetben, majd a szabadulása után elhatározta: nem nyúl többé szerhez. „Emlékszem, amikor kijöttem, és először megöleltem anyukámat. Olyan volt, mint a filmekben” – mondja halvány mosollyal. A tekintete most is árulkodik: ez az ölelés nemcsak szeretetet jelentett, hanem egyfajta megváltást is.

Ám a javítóintézet után jött az igazi próbatétel: visszatalálni a családhoz, beilleszkedni a kortársak közé és távol maradni azoktól, akik újra lehúzhatnák. „Mindenkivel megszakítottam a kapcsolatot abból a társaságból” – meséli. Ez volt az ő védekezési mechanizmusa, hogy ne sodródjon vissza oda, ahonnan épp csak kijött.

Az anya pedig, aki végignézte fia zuhanását és lassú visszatérését, végül döntést hozott: segíteni fog másoknak. Ma fiatalokkal foglalkozó önismereti szakemberként dolgozik. „Sokat számít, hogy ott van valaki, aki segít” – mondja.

A függőség tehát nem egyszerűen egy rossz döntés következménye. Sokkal inkább tünete annak, hogy valami mélyen megbomlott: a családi háttér, a belső egyensúly vagy a társadalmi környezet.

A legnagyobb veszély ott kezdődik, amikor a szer átveszi az irányítást. Amikor már nem csupán eszköz, hanem életforma. „A függőségben nem tudsz nélküle élni” – hangzik el egy nevét elhallgató férfitól. Úgy véli, 

Van azonban kiút – csak nem egyedül. „A gyógyulás közösségi folyamat, ahol a páciens a beteg, a terapeuta a kulcs” – fogalmaz. És ha van valami, ami valóban számít, az az érzelmi biztonság. 

Mert végül nem a tiltás, nem a rettegés és nem is a büntetés győzi le a függőséget, hanem az, ha van helyük az érzéseknek, és van valaki, aki meghallgatja őket.

Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán